Létezett valaha egy patinás kerékpármárka, amely a magyar kerékpársport történetének egy bizonyos időszakában komoly szerepet játszott a versenyzők mindennapjaiban. Mostani bemutatónk alanya a márka fénykorában készült, és a maga idejében zöldessárga-gyöngyház színe hasonlóan emblematikus volt, mint a Bianchik celeste-zöldje. Ez a bringa továbbá azért is érdekes, mert számos olyan műszaki megoldást vonultat fel, amelyek mára már teljesen kihaltak…

Egy egykori versenyzőtől egyszer azt a véleményt hallottam, hogy a Millenáris Sporttelep és a hazai pályasport népszerűségének hanyatlása a futball térhódításával, illetve a Népstadion átadásával kezdődik. Hogy ez valóban így volt-e, avagy nem, azt nehéz lenne kideríteni. Mint ahogy az sem biztos, hogy az érdeklődés csökkenését kívánta ellenpontozni a korabeli politikai- és sportvezetés azzal, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetségnek akkoriban komolynak számító összeget (Egyes források szerint egymillió forintot – figyelem, 1953-ban járunk!) adományozott kerékpárbeszerzés céljaira.

Az üzlet megköttetett, és a sportszakemberek nem sokat teketóriáztak, a korszak egyik legnevesebb gyártóját, a Legnanót keresték meg igényeikkel. A cég le is szállított közel 100 db (!!!) kerékpárt, melyek között az országúti gépek mellett zömmel pályabringákat találunk, valamint hat darab pályatandemet. A bringákat az MKSZ kötelékébe tartozó fővárosi és vidéki egyesületeknek utalták ki, például az akkoriban a Debreceni Postás színeiben versenyző Novák Feri bácsi (a fél karral hosszútávú túrákat teljesítő, távolsági világrekorder túrakerékpáros) is kapott egy országútit, miután leadta cserébe korábbi versenygépét.

[...]

A teljes cikket a RevoMag oldalán olvashatod.