Programajánló - Magyar Veterán Járművek Történelmi Bemutatója
2012.10.28. 14:08, yoleeka
Jó hír a veterán járműveket kedvelők részére, egy újabb kiállítás rendeznek meg hamarosan. A program a Magyar Veterán Járművek Történelmi Bemutatója nevet kapta. A buszokon és teherautókon, a motorokon és kerékpárokon kívül régi szakkönyvek és folyóiratok is láthatók lesznek.
Lesz még gépbemutató, és némelyik gépet ki is lehet próbálni, de a rendezvényre kilátogatók részt vehetnek szakmai előadásokon is. Délután pedig koncert várja az érdeklődőket.
A rendezvény ingyenes és a szervezők Mindenkit szeretettel várnak!
Azon veteránkerékpáros Szaktársak, akik szeretnének részt venni a rendezvényen mint kiállítók, és szívesen mutatnák meg a régi kerékpárjaikat, azok jelentkezését várják a rendezvény szervezői. Az előzetes információk alapján a kiállítóknak biztosítani tudnak étkezést, valamint a szállítási költséghez is hozzá járulnak. De ez még nem minden, a tervek szerint a kiállítók névre szóló emléklapot, és az eseményről készült DVD filmet kapnak ajándékba!
Helyszín és időpont: Ráckeve, 2012. november 25. 9:00-tól
Azok számára, akik részt szeretnének venni kiállítóként a rendezvényen, további információkért keressék:
Cserna Gábort a csigabigband@freemail.hu email címen.