Helytörténeti rovatunk mostani és következő részében nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy elmeséljük olva­sóinknak az esztergomi kerékpáros katonai egységek tör­ténetét. A huszadik századi história számos érdekes rész­lettel, a közönség számára eddig nemigen ismert leírással, adattal van teli. A Hídlap számára összeállított kétrészes cikket Sőregi Zoltán írta. A szerző, mint kutató és publi­cista 15 éve foglalkozik hadtörténettel, számos publikáci­ója jelent meg a témákban. 2002 óta a Magyar Hadtudo­mányi Társaság tagja.

Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés szigorúan megszabta Magyarország számára a rendszerben tartható haderő nagyságát és összetételét. Ezek a tiltó intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályá­ra állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat. 1921-re a haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvé­nyében a megalakuló hét vegyesdandár alárendeltségébe egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek, amelyek maximális lét­száma egyenként 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett.. Ezek közül a 3. honvéd kerékpáros zászlóaljat Esztergomban, a 4. honvéd kerékpáros zászlóaljat Ke­nyérmező-táborban (1927-től Esztergom-tábor) állították fel.

A pálya Monár Endre tervei szerint készült, "333 és 1/3 méter, makadám és kátrány burkolattal, 500 személyes fedett tribünnel, alatta öltözővel, fürdővel és kerékpártárolókkal". A pálya a mai versenypályákhoz hasonlóan az ívekben megfelelő döntéssel lett kialakítva.

A kitűnő versenyeredmények igen népszerűvé tették Pécsett a kerékpározást. Ezt igyekezett tovább növelni a "Kerékpár Sport" című szaklap is, mely Bolgár Tivadar szerkesztésével, 1896-ban indult meg. Az Egyletnek ezekben az években már több, mint 100 tagja volt, ami páratlan abban az időben.

Ezeken a versenyeken már sorozatos győzelmeit aratta a sokoldalú Lauber Dezső, ki korábban mint diák, az atlétikai versenyeken tűntette ki magát. A PKE 75. versenyén az együléses, és Bedő Imrével a kétüléses versenyt is megnyerte. A szeptember 4-i országos versenyen is remekül szerepelt. Az országos bajnokság eredményei egyértelműen bizonyítják a pécsi kerékpárosok nagy fölényét, erejét.

Ha mégtöbbet szeretnél megtudni Pécs kerékpáros múltjáról, látogass el a Régi Pécs oldalára.

Minden kedves Olvasónak, veteránkerékpáros közösségünk tagjainak és nem utolsó sorban az együttműködő Partnereinknek

NAGYON KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁN

a

veteránkerékpár.hu

Akadtak évek, amikor a magyar kerékpársport sokkal kevésbé volt elmaradva a világ élvonalától, mint manapság. Ilyen biztató időszak volt a húszas évek végétől a harmincas évek végéig tartó. A kor egyik klasszisa Orczán László, aki idén lenne pontosan száz esztendős, de sajnos immár húsz éve nincsen közöttünk. Olimpikon, négyszeres nemzeti bajnok, többszörös magyar rekorder és világcsúcstartó volt – utóbbiról viszont kevesen tudnak. Egy fényes sportkarrier legfontosabb momentumainak felidézésével tisztelegnék ezúttal a nagy bajnok előtt. Emellett részletesen körbejárnám pályafutásának legfontosabb évét – az 1936-ost – amikor két világrekordot futott és olimpiai pontszerző helyen végzett.
Negyvenes átlag közelében országúton

Orczán László foglalkozását tekintve gépésztechnikus volt, a MÁV-nál dolgozott, gőz- majd később dieselmozdonyokkal foglalkozott – NOHAB-okkal és Szergejekkel. Kerékpáros sportpályafutását 17 éves korában kezdi a Törekvés SE-nél, majd a klub színeiben versenyez egész pályafutása során. Kiegészítő sportként gyorskorcsolyázik is, ebben a sportágban is nyer magyar bajnokságot. Kezdetben főként országúton ér el sikereket, 18 évesen megnyeri a Budapest-Siófok 100 kilométeres országúti versenyt, majd mindössze 19 évesen (1931-ben) az országúti egyéni összetett bajnokságon diadalmaskodik, megszerezve ezzel első felnőtt magyar bajnoki címét. Ugyanebben az évben elindul a koppenhágai világbajnokságon, de nem ér el sikert, a szakirodalom így emlékezik vissza az esetre:

„Az 1931-ik évi kopenhágai országúti világbajnokságon Jálics Béla a tizenhatodik helyen végzett, míg Orczán László és Nemes István géptörés miatt kénytelenek voltak a versenyt feladni.”

[...]

A cikk teljes terjedelmében a RevoMag oldalán olvasható

Avagy egy Varga vázra épített pályakerékpár.

Mindennapos edzésre és versenyhasználatra keresett pályavázat, amikor valami egészen másba botlott Horváth Balázs. Az Ő gépével ismerkedhet meg az olvasó, ha bele olvas a Veterán autó és motor magazin decemberi számába. A cikkben a kerékpárt bemutató fotókon kívül néhány, Furmen Imre archívumából válogatott régi fekete-fehér felvétel is látható.

Varga Dezső (1910-1961)

A harmincas évek közepén kezdett kerékpárokkal foglalkozni, műszerészi végzettséggel rendelkezett. Budapest VIII. kerületében dolgozott különböző helyszíneken, utolsó műhelye a Vajdahunyad utcában volt.

Egy ideig a magyar válogatott szerelőjeként is tevékenykedett, de igazán ismertté versenyzők számára épített vázai tették. Vida Tibor kilencszeres magyar bajnok, a negyvenes-ötvenes évek egyik legjobb országúti kerékpárosa is Varga vázon érte el sikereit.

Varga Dezső előszeretettel alkalmazta vázain az élforrasztásos csőkötési technológiát, amely a maga korában ritkaságszámba ment.

További részletek a magazinban.