A "Bóhner és társai" cég 1920 -ban alakult . A Puch műveknek volt a bácskai képviselete. Kezdetben Puch kerékpárt, Puch motorkerékpárt, és Pfaff varrógépeket forgalmaztak. Mindezt az Erzsébet királyné 6. szám alatt működő vaskereskedésben. A vaskereskedés mellett komoly műszerészműhely működött, ahol esetenként 10-15 mechanikus is dogozott. A kereskedésben főleg Schweitzer Henrik által kínált kerékpár alkatrészeket forgalmaztak. A kerékpár alkatrészek mellett varrógép, motorkerékpár, autó s egyéb gépalkatrészek értékesítése, gépek javítása történt.

A boltban a kezdetektől fogva kerékpár kölcsönzés is működöt. Bóhner úr a "Bácskai Motoros Sportklub" pénztárosa.1932 körül kezdik készíteni a TANK (Tanker) elnevezésű vastag, egyedi keresztvázas kerékpárt, amelyet a kereskedésben értékesítenek. Ebben az időben a kölcsönözhető kerékpárok nagy része is ezekből a Tankerokból ált. Nagyjából 40 db készülhetett belőle többféle változatban. Voltak hajlított, s egyenes vázas megoldások.

Nem kizárt hogy Pfeil , aki jó kapcsolatban volt Bhóner úrral, erről a kerékpárról mintázta az öt db Pfeil kerékpárt. A hasonlóság szembeötlő. Pfeil s Bhóner jó kapcsolatban voltak,összejártak, beszélgettek. Ismerték egymást. Pfeil vetőgépét Bhóner mechanikusainak segítségével készítette el.

A Magyar Gyártmányú Veterán Kerékpárok virtuális múzeuma tavaly júniusban egy új menüponttal bővült, ez nem más, mint a "Gondold Újra!". Az elnevezés olyan régi magyar gyártmányú kerékpárokat takar, ahol az új koncepcióban a kerékpárok eredeti állapotuktól eltérően, egy ötlettől vezérelve vagy pusztán a praktikusságot szemelőt tartva új külsőt kapnak. Egy ilyen kerékpár mutatkozik most be, ahol egy régi Csepel Velence lett újra gondolva.

A kerékpár története elég egyszerű. Egy idős bácsi hagyta ott a kerékpárját egy szervizbe, hogy hozzák helyre, persze "nem érte meg" így a hátsó udvarba került. Ott találtunk rá és vettük meg a 70-es évekbeli Csepel Velencét. A felújítás lassan indult meg mert nem voltunk biztosak a színekben és a stílusban, de miután meglett az új gazdája, így nem volt több kérdés. Darabokra szedtük majd minimális lakatosmunka után jöhetett a csiszolás és a festés.

Ami eredeti és jó állapotú volt azokat helyrehoztuk, hogy ne vesszen el a MÉH telepen. Így maradt: váz villa, sárvédők, első lámpa, kicsi macskaszem, felnik. A többi alkatrészt új vagy újszerűre cseréltük. Kis idő és nagy titkolózás után mehetett is a fa alá karácsonyra, nem kis meglepetést szerezve!

Szecskó Attila

Képtár megtekintése

Egy letűnt korszak végét jelentő típus került fel a Magyar Gyártmányú Veterán Kerékpárok virtuális múzeumába. A WM név alatt gyártott kerékpárok egyik utolsó képviselője. A gép vázszáma: F237931, a magas számozás is erről árulkodik.

A WM korszak utolsó 3 éve a Nehézipari Központ [NIK] időszaka.

1946 decemberében megalakult a Nehézipari Központ /NIK/ azzal a feladattal, hogy összefogja a teljes kohászatot, a vas- és fémipari vállalatok 60 százalékát, a gépgyártás 50 százalékát, a MÁVAG, a Láng, az MVG, a WM és a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű munkáját. A Csepel NIK jelzésű kerékpárok a Nehézipari Központról kapták nevüket. Ez az intézmény a Nehézipari Minisztérium elődje volt és a háború után alakult, 1946-49 között állt fenn.

A kerékpárokon először a WM NIK jelölésű táblát használták, illetve a Kossuth címeres változatot, mivel Magyarország címere 1946-tól újból ez lett. Majd amikor a Nehézipari Központ átalakult a helyét átvette a semleges kör motívum, azután jött a Rákosi monogram.

A WM-es korszakot 1949-ig datáljuk, utána a változások szeleként, a gyár átkeresztelkedik, névváltozáson esik át, és a gyár életében következik egy újabb szakasz, 1950-1956 között már Rákosi Mátyás nevét viseli.

Ebben az 1948-ban készült propagandafilmben a kerékpározást népszerűsítették a készítők, de nem feledkeztek el bemutatni a gyártás folyamatát sem, illetve azt, hogy milyen előnyökkel jár, ha a dolgozók kerékpárt használnak minden nap.

Forrás: YouTube
Kapcsolódó tartalom: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet [MaNDA]

A bőrüzem alapítója id. Wolfner Gyula (1814-1889) , aki 1840-ben telepedett le az akkor még szőlőtelepekből álló Újpest községben. Először gyapjúmosással foglalkozott az újpesti Duna-ágban ,,Julius Wolfner" néven. A fennmaradás és a későbbi fejlődés érdekében a gyapjúmosás mellett tímárságot is elkezdte, amiben a 10 évvel fiatalabb testvére Wolfner Lajos (1824-1912) segédkezett, és aki már Magyarországon tanulta meg a tímármesterséget.

A Wolfner testvérek először birka-bőrökből ,,szemercével" készítettek szattyánbőröket, úgyhogy a zsákszerűen összevarrt juhbőröket kutya-ganajpácos kezelés után cserezték. A vállalkozás fokozatosan növekedett és a kész gyártmányok, köztük a szattyánbőr széles területen közismertté vált. 1855-ben a törvény előtt is bejegyezték ,,Julius Wolfner et. Companie" közkereseti társaságot. Wolfner Lajos a tímársági munkája mellett a közéletben is szerepet játszott, mint Újpest község esküdtje. 1880 körül a tímárüzem már hetente 2.000-3.000 juhbőrt dolgozott be és csakhamar bevezették a tobakosság mellé a ,,veres tímárságot" is, amelynek során gubaccsal és valoneával cserezték a marhabőröket talpbőrökké.

A tobakos birkabőr-cserzés helyét fokozatosan a talpbőr-gyártás foglalta el. Ezen a területen foglalkoztak tovább Wolfner Lajos fiai is úgy mint W. József (1856-1932), W. Nándor (1858-1923), W. Tivadar (1864-1929), és W. Gyula (1968-1939). A bőrgyár felemelkedésében jelentős szerepe volt annak, hogy a Wolfner-fiúk bekapcsolódtak az üzem gazdasági műszaki és kereskedelmi tevékenységébe és teljes mértékben átvették a vezetést id. Wolfner Gyula halála után.